X
     
 
 
     
 
 
 
 
1. A VÉNUSZ TEMPLOM TANÍTÁSAI
- Szexis Nő tanfolyam
- Orgazmus Tábor
- Szeretet masszázs tanfolyam
- Taoista szexmasszázs tanfolyam
2. CSAK NŐKNEK
- Bájitalok
- Sztriptíz kezdőknek
- A fallosz mitológiája
- Varázsigék
- Hüvelytorna
- Szerelem teszt
- Istennők üzenete
3. EROTIKA A MŰVÉSZETEKBEN
- Nyugaton
- Keleten
- Casanova Tarot
- Szerelem a klásszikus művészetekben
4. KÁMA-SZÚTRA
- I. rész
- II.rész
- III. rész
- Képek
5. AZ ILLATOS KERT
- 1. rész
- 2. rész
- 3-4-5. rész
- 6/I. rész
- 6/II. rész
- 7. rész
- 8. rész.
 
 
     
 
 
  Muhammad an-Nefzawi
Az illatos kert
2. rész




Második fejezet
A dicséretreméltó nőkről


Tudd meg, ó vezír - Allah áldása rád -,
hogy a nők is igen különbözőek. Van, akit
dicséret illet, van, akit csak elmarasztalás.
A férfiaknak tetsző nő tökéletes alakú, formás,
s az egészségtől majd kicsattan. Haja
ében, homloka magas, szemöldöke szurokfekete,
szemeinek bogara is az, de a fehérje
tiszta. Arca ovális, orra egyenes, szája íves,
lehelete kellemes, ajkai s nyelve élénk pirosak.
Nyaka hosszú, de nem vékony, felső teste
fejlett, keble telt, kemény, hasa kerekded,
köldöke mély. Ágyéka testes és pihés,
vulvája húsos, de keskeny a rés. Tapintása
bársony, heve oly tüzes, nedvét nem ontja,
illata kellemes. Combja és fara kemény és
feszes, a csípője széles, ám dereka karcsú.
Kezei, lábai kecsesek, karjai teltek, vállai jól
fejlettek.
[Az arabok azt tartják ideális nőnek, akit Allah
"gazdagon" megajándékozott kegyeivel. A telt
formák az egészség és a bőség jeleiként
esztétikai mértékké alakultak át.]

Elölről nézve elbűvölő, ha hátulról pillantod meg,
a vágy emészt el érte. Ülve olyan,
mint egy kerek kupola, állva, mint egy
zászlórúd. Fekve: puha ágy.
Ritkán szól s nevet, csak okkal teszi. A
házat nem hagyja el, nem szomszédol. Asszonyok
közül sem választ barátot, senkiben sem
bízik, csakis a férjében. Nem fogad el senkitől
semmit, csakis a férjétől és rokonaitól. Mások
ügyes-bajos dolgaiba nem avatkozik bele,
nem hajlik a rosszra, nincs mit rejtegetnie. Ha
férje szólítja, engedelmes, serény. Mindenben
segíti, gondjait enyhíti. Nem nevet és örvend,
ha férje bánatos, hanem megpróbálja
jókedvre deríteni, ha csak egy pillanatra is.
Csak férjének veti alá magát, még ha el is
emészti az önmegtartóztatás. Titkos testrészeit
elfedi, takarja, illő ruhát visel minden
alkalomra. Férjére nem hoz szégyent. Illatszereket
használ és antimont, fogát szivákkal
tisztítja.
[Az antimonból szemfestéket készítenek az arab
nők. A szivák a fogak tisztítására és fehérítésére
használatos fadarab.]
Az ilyen nőt tisztelet övezi.
A néger Dirgám ["beszélő név", jelentése:
oroszlán, energikus férfi, erős csődör] története

A történet szerint élt egyszer egy hatalmas szultán,
aki nagy birodalommal, seregekkel és szövetségesekkel
rendelkezett, a neve pedig Ali ibn ad-Daigam volt.
Egy éjszaka álmatlanság gyötörte. Magához
hívatta hát a vezírt, a rendőrfőnököt és a
testőrparancsnokot. Mikor színe elé járultak,
megparancsolta nekik, hogy vegyék magukhoz
szablyájukat és álljanak készenlétben.
- Mi történt, ó urunk? - kérdezték.
- Az álom elkerül ma éjjel, ezért úgy döntöttem,
hogy a városban fogok sétálni. Legyetek
kéznél, ha szükségem lenne rátok! - mondta.
- Halljuk és engedelmeskedünk! - válaszolták.
A szultán e szavakkal indult el:
- Allah nevében, s a Próféta áldásával - Allah
áldja és üdvözítse őt!
Azok hárman követték, utcáról utcára jártak,
mígnem hirtelen zaj ütötte meg a fülüket az egyik
mellékutcából.
Egy férfi fetrengett a porban, egy kődarabbal
verte a mellét és ezt kiabálta:
- Nincs már igazság a földön! Hát nincs senki,
aki megmondaná a szultánnak, mi folyik országában?
- Hozzátok elém! - szólt a szultán. - De
vigyázzatok, nehogy megijesszétek!
Társai kézenfogták és felsegítették.
- Kelj fel! Ne félj, nem lesz bántódásod!
- Azt mondjátok, ne féljek, s mégsem üdvözöltök
kellően. Pedig tudhatjátok, hogy egy igazhívőnek
az üdvözlés jelenti azt, hogy biztonságban
van - mondta a férfi, majd felállt és elindult
velük a szultán felé.
[A "szalám" szó egyszerre jelent üdvözlést és
biztonságot, békét és örök üdvösséget.]

A szultán is és társai is köpenyükbe rejtették
arcukat, s az utóbbiak kivont szablyájukra
támaszkodtak. A férfi a szultán elé érve így
köszöntötte:
- Üdvözlégy, ó ismeretlen!
- Te is, ó ismeretlen! - válaszolta a szultán.
- Miért mondtad, "ó ismeretlen!" - kérdezte a férfi.
- Hát te miért mondtad? - kérdezett vissza a szultán.
- Mert nem tudom a neved - felelte a férfi.
- Én se a tied - válaszolta a szultán, majd ezt
kérdezte:
- Mondd csak, mit jelentenek azok a szavak,
amiket hallottunk: "Nincs már igazság a földön!
Hát senki sincs, aki megmondaná a szultánnak, mi
folyik országában?" Mi történt veled?
- Csak annak mondom el, aki bosszút tud állni,
s megszabadít a szégyentől és a megaláztatástól -
felelte a férfi.
- Én talán bosszút tudok állni érted, s
megszabadítalak a szégyentől, ha Allah is úgy akarja -
szólt a szultán.
A férfi belekezdett.
- Amit most elmesélek, csodálatos és megdöbbentő
egyszerre. Szerettem egy nőt, aki viszontszeretett.
Szerelemben egyesültünk, és ez a kapcsolat sokáig
tartott, egészen addig, amíg egy vénasszony meg nem
környékezte és elvitte egy bűnös, tisztességtelen
házba. Azóta nem jön álom a szememre, boldogságom
odalett, üldöz a sors.

- Kié az a bűnös ház, s kinek dolgozik a vénasszony? -
kérdezte a szultán.
- Egy fekete rabszolgának, akit Dirgámnak
hívnak. A háza tele van gyönyörű nőkkel, akiknek
a szépsége csak a holdéhoz fogható. Még a szultán
háremében sincsenek olyan szépek. Szökött rabszolga
ő, akit egy nő támogat. Teljesen bele van
habarodva, s ő látja el étellel, itallal, ruhákkal s
mindennel, amire szüksége van.
A szultán igen elcsodálkozott a hallottakon, de
a vezír, aki mindent hallott, kitalálta, hogy ez az
ő szökött rabszolgája. A szultán megkérte a férfit,
hogy mutassa meg azt a házat.
- És ha megmutatom, mit csinálsz? - kérdezte
a férfi.
- Majd meglátod, ha megmutatod - felelte a
szultán.
- Nem tudsz csinálni semmit - válaszolt a férfi.
- A ház igen erős és félelmetes. Ha megpróbálsz
behatolni, az életeddel játszol, mert a ház ura
rettegett, hatalmas nagyúr.
- Te csak mutasd az utat, s egy cseppet se félj! -
mondta a szultán.
- Allah áldása kísérjen - fohászkodott a férfi és
megindult előttük.

Követték, amíg egy széles utcába nem értek, s
megálltak egy ház előtt. A háznak csak az emeletén
voltak ablakok, magas falak vették körül minden
oldalról. Körbejárták, de nem találtak sehol
egy rést, ahol besurranhattak volna. Csodálkozva
látták, hogy milyen zárt és erős épület.
A szultán most odafordult a férfihez és megkérdezte,
hogy hívják.
- Omar ibn Szaíd - felelte.
- Van-e elég erőd, Omar? - kérdezte a szultán.
- Igen, ha Allah is úgy akarja - felelte amaz.
Akkor a szultán társaihoz fordult és megkérdezte:
- Van-e köztetek, aki képes megmászni ezt a falat?
- Lehetetlen - felelték mindhárman.
- Én felmászok, ha Allah is úgy akarja - mondta a
szultán. - De szükségem van a segítségetekre,
hogy a tervemet véghezvihessem.
- Mit kell tennünk? - kérdezték.
- Ki a legerősebb közületek?
- A rendőrfőnök, aki a hóhérod is!
- Utána ki következik?
- A testőrparancsnok.
- Hát utána?
- A vezír.

Omar csodálkozva hallgatta őket, s mikor rájött,
hogy a szultán előtt áll, rendkívüli módon megörült.
- Én is itt vagyok, ó szultán! - mondta.
Mikor a szultán észrevette, hogy Omar felismerte
őt, így szólt:
- Ó, Omar, felfedted titkunkat. Őrizd meg, s
mi megszabadítunk a szégyentől.
- Hallom és engedelmeskedem - felelte Omar.
Akkor a szultán a hóhérhoz fordult.
- Támaszkodj a falhoz, hogy a hátadra állhassunk!
A hóhér engedelmeskedett. A szultán most a
testőrparancsnokot szólította.
- Mássz fel a hátára!
Azután a vezír kapaszkodott fel és megállt a
testőrparancsnok vállain úgy, hogy közben kezeivel
a falnak támaszkodott. Most Omarhoz fordult a szultán:
- Mássz fel a hegyibe!
Omart csodálattal töltötte el ez az ügyes megoldás.
- Allah segítsen győzelemre igaz vállalkozásodban,
ó igazhívők ura! - fohászkodott, és felmászott
előbb a hóhér, majd a testőrparancsnok, végül a
vezír vállaira, s megállt, mint a többiek. Már
csak a szultán volt hátra.
- Allah nevében és a Próféta áldásával - Allah
áldja és üdvözítse őt! - fohászkodott neki a
feladatnak, kezét a hóhér vállára tette és azt mondta:
- Légy kitartó, ha sikerrel járok, meghálálom.
Felmászott a hátára, s sorba a többiére is hasonló
szavakkal, mígnem felért Omarhoz.
- Légy türelmes, s megteszlek titkárnak, csak
meg ne inogj - azzal felmászott a vállaira és éppen
elérte a tető szélét. Nekirugaszkodott és száján
Allah nevével fenntermett a tetőn. Akkor leszólt
társainak, hogy másszanak le szép sorba. Azok
leereszkedtek, s nem győzték csodálni a szultán
furfangját és a hóhér erejét, aki egyszerre négy
embert tartott a hátán.

A szultán körülnézett, de sehol sem talált lejáratot.
Letekerte a turbánját, odacsomózta és leereszkedett
rajta. Egy udvarban találta magát, és nem talált
más átjárót, csak egy ajtót, amelyen hatalmas lakat
lógott. Ekkor kicsit megijedt, de azt gondolta
magában: "Most bajban vagyok, de minden
Allahtól ered. Aki segített bejutni ide, segíteni fog
kijutni is innen." Aztán szemügyre vette a helyet,
és sorban megszámlálta a szobákat. Tizenkét szobát
talált, mind egytől egyig gazdagon díszítve
szőnyegekkel és színes bársonyfüggönyökkel. Talált
egy szobát, amelyhez hét lépcső vezetett fel,
s az ajtó mögül hangok szűrődtek ki. Elindult, s
azt mondta magában: "Allah adja, hogy tervemet
megvalósíthassam, s épségben kijussak innen."
Fellépett az első lépcsőre Allah, az Irgalmas és
Könyörületes nevében. Most látta, hogy a lépcsők
fekete, fehér, vörös, sárga, kék és egyéb színes
márványból vannak kirakva. Fellépett a másodikra,
s így szólt: "Akit Allah segít, az legyőzhetetlen."
A harmadikon ekképp: "Allah segedelmével közel a
győzelem." Majd a negyediken: "Allahtól kérek
győzelmet, aki a leghatalmasabb segítség."
Az utolsó három lépcsőt a Prófétához - Allah áldja
és üdvözítse őt - fohászkodva tette meg.
Ott állt az ajtóban, amelyet egy vörös brokát
függöny takart el. Bepillantott a terembe, mely
fényárban úszott az arany kandeláberekben égő
gyertyák sokaságától. Középen pézsmaillatú szökőkút
csobogott. Az egyik faltól a másikig ért a terítő,
melyen finom ételek és gyümölcsök sorakoztak.
[Az emberek többnyire a földön esznek, oda
terítik le az "asztalterítőt" (nata).]

Az egész termet aranyozott kárpitok borították,
ragyogásuk szinte elvakította a szemet.
A terítő körül tizenkét lányt és hét asszonyt
pillantott meg, valamennyiük, akár a hold. Szépségük
és bájuk csodálatba ejtette, különösen az egyiké,
aki olyan volt, mint a telihold. Tökéletes alakja,
karcsú és kecses dereka, kerekded arca, fekete
szemei rabul ejtették, aki csak egy pillantást
is vetett rá. Szépségétől megbabonázva azt gondolta
magában a szultán: "Ki kell jutnom innen! Ó, lelkem,
ne hagyd magad elkápráztatni!" A teremben volt
még hét fekete rabszolga is, akiknek a látványa
ugyancsak meglepte a szultánt.

Tovább leselkedett. Bent mindenki evett, s főleg
ivott a keze ügyében lévő poharakból, amelyek jobbnál
jobb borokkal voltak teli. Hamarosan lerészegedtek.
Miközben a szultán azon gondolkodott, hogyan is
szabadulhatna, hallja, hogy az egyik asszony így
szól a mellette ülőhöz:
- Kelj fel, hozz gyertyát, hogy aludni térhessünk!
Az felkelt, meggyújtott egy gyertyát, majd elindultak
kifelé. A szultán elrejtőzött és figyelt.
Mikor a nők elhagyták a hálókamrát is, hogy
szükségüket végezzék, kihasználva távollétüket,
bement a hálószobába és elbújt az egyik szekrényben.
Azok közben visszajöttek és bezárták az ajtót.
Elméjüket elárasztotta a borgőz, kibújtak ruháikból
és elkezdték simogatni egymást. A szultán azt
gondolta: "Omar igazat mondott, ez tisztességtelen
ház, a csalárdság bugyra."

Amikor elaludtak, a szultán előjött, levetkőzött
és közéjük feküdt. Mivel tudta már a neveiket, így
szólt az egyikhez:
- Hol vannak a kapukulcsok?
- Aludj csak, a helyükön vannak.
- "Nincs erő és hatalom, csak Allahnál, a
Magasságosnál, a Mindenhatónál" - fohászkodott a
szultán, s mivel még nem tudta meg, amit akart,
így folytatta:
- Hol az a hely? Közeleg a hajnal, ki kell nyitni
a kapukat, mielőtt felkelne a nap.
- A szokott helyükön vannak. De miért háborgatsz?
Aludj, míg megvirrad!
A szultán megismételte az előbbi fohászt, s azt
gondolta magában: "Ha nem félnék Allahtól, már
rég felkoncoltam volna őket." Aztán újra megszólalt.
- Mit akarsz? - kérdezte a nő ingerülten.
- Aggódom a kulcsok miatt - mondta a szultán. -
Mondd meg, hol vannak!
- Te szuka! Hát nem hagy nyugodni a véred!
Egy éjszakát sem bírsz ki nélküle? Nézd meg a volt
vezír fiának feleségét. Hat hónapja már, hogy
ellenáll Dirgám minden csábításának. Eridj, ott
vannak a kulcsok a néger zsebében, de te csak
annyit mondj neki:
- Add a kulcsot, ó Dirgám!

A szultán elhallgatott, tudta már, mit kell tennie.
Csendben maradt, amíg az ismét elaludt. Akkor
felvette az asszony ruháit, alája rejtette a kardját
és lefátyolozta az arcát, hogy semmiben sem
különbözzék a többi nőtől. Aztán kinyitotta az
ajtót, kisurrant, s odalopakodott a nagyterem
bejáratához. Megállt a függöny mögött, s látta, hogy
odabent már mindenki lerészegedett. Néhányan
még üldögéltek, a többiek már eldőltek. A szultán
így könyörgött: "Ó Allah, vezess az igaz útra,
kábítsd el a bentieket, hogy ne ismerjék fel bennem
a szultánt! Uram, adj erőt!"

Aztán Allah nevében belépett a terembe, s úgy
támolygott a néger ágyához, mintha részeg lenne.
A feketék és az asszonyok azt hitték, az jött vissza,
akinek a ruháját viselte.
Dirgámban felgerjedt a vágy, mikor látta,
hogy az "asszony" az ágy felé igyekszik, s gondolván,
hogy ő is csak azért szakította meg álmát, így
szólt hozzá:
- Vetkőzz le és bújj az ágyba, rögtön én is ott
leszek! "Nincs erő és hatalom, csak Allahnál, a
Magasságosnál, a Mindenhatónál!" - fohászkodott
a szultán, s elkezdte keresni a kulcsot a ruhák
zsebeiben, de semmit nem talált. "Allah akarata
beteljesedik" - mondta, és szemeit az égre emelte.

Akkor egy ablakot pillantott meg a magasban.
Felnyúlt, s egy arannyal átszőtt köntöst talált.
Kikutatta a zsebeit és megtalálta a kulcsokat, mind
a hetet, ahány kapuja volt a háznak. "Hála Néked,
ó Allah" - mondta, s látta, hogy innen csak fortéllyal
szabadulhat. Rosszullétet színlelve, mintha a hányás
kerülgetné, kezét a szájára tapasztva kisietett
az udvarra. A néger még utánakiáltott:
- Allah áldjon meg, a társnőid azért betegek,
hogy ágyba bújhassanak!

A szultán odament az első kapuhoz, kinyitotta,
kilépett, s újra bezárta maga mögött. Így tett
valamennyi kapuval, mígnem a hetedik után a
társai között találta magát, akik nagy aggodalomban
voltak miatta. Kérdezősködni kezdtek, de a szultán
azt mondta:
- Nincs idő a válaszra! Menjünk be Allah segedelmével
és áldásával! De legyetek óvatosak, a házban hét
fekete rabszolga, tizenkét hajadon és hét asszony
van, akik olyan szépek, mint a hold!
Csodálták a bátorságát, s a vezír megkérdezte:
- Miféle ruha ez, ó uram?
- Hallgass - intette le a szultán -, nélküle sohasem
jutottam volna hozzá a kulcsokhoz.
Aztán bement és átöltözött, de a kardjáról nem
feledkezett meg. Odalopakodtak a teremhez, ahol
a feketék és az asszonyok mulatoztak, és elrejtőztek
a függöny mögött. Miután körülnéztek, azt mondták:
- Valamennyiük között az a legszebb, aki ott ül
azon a magas párnán.

- Ő az enyém lesz, ha nem tartozik senkihez -
mondta a szultán.
Miközben ők felmérték a helyzetet, odabenn
Dirgám leszállt az ágyról, s utána az egyik
asszony.
Akkor egy másik néger mászott fel az ágyra, vele
egy másik asszony, és így tovább a hetedikig.
Ekképpen lovagoltak valamennyivel, kivéve a
legszebbiket és a hajadonokat. Az asszonyok mind
kéjsóváran léptek fel az ágyra, s utána lehajtott
fejjel hagyták el azt.

A feketék egymás után próbálkoztak a legszebbikkel
is, de ő ellenállt, mondván:
- Nem teszem meg soha, se én, sem ezek a
lányok. Minket Allah védelmez ellenetek!
Ekkor felállt Dirgám. Szerszáma úgy meredezett,
akár egy oszlop. Odament a lányhoz, s nyakon verte
hímtagjával e szavak kíséretében:
- Hat hónapja utasítod vissza minden próbálkozásunk,
de ma éjjel nincs többé kiút!
A lány látta a néger nyakasságát és részegségét,
ezért ígérgetéssel próbálta békíteni.
- Ülj csak le - mondta neki -, a vágyad még
ma éjjel teljesül.
A néger leült, de szerszámja továbbra is állva
maradt, akár egy oszlop. A szultán igencsak
elcsodálkozott.

Ekkor a szépség egy versbe kezdett, mely szíve
mélyéből tört elő, és segítségért esedezett:
Csak fiatal férfival osztanám meg ágyam,
Legyen mindig bátor, s ő lesz minden vágyam.
A szerszámja erős deflorálni szüzet,
Széltében-hosszában elolt minden tüzet.
A feje olyan nagy, mint egy parázstartó,
Nincs a teremtésben, mi hozzá hasonló.
Erős is, kemény is, feje éppen kerek,
Mindig kész csatára, harcban le nem vered.
Éjjel nincs nyugvása vehemens tüzétől,
Ágyékom átázik kérlelő könnyétől.
Segítséget nem vár, sem baráti kezet,
Megállja a helyét, ha nehéz az ütközet.
Támadásba lendül, ékként furakodik,
Ebben a tusában nem lesz, ki elbukik.
Dagaszt, mint ügyes pék, szüntelen erővel,
Jobbról is, balról is ügyes a verővel.
Mint bősz bika öklel, határozott-bátran,
Busa fejjel zörget vulvám kapujában.
Hátam, hasam, csípőm kézzel kenegeti,
Heves csókjaival ajkam csipegeti.
Szoros ölelésben magam hányom-vetem,
Karjai közt testem, mint egy kihűlt tetem.
Eláraszt tetőtől talpig puha csókkal,
Beborítja testem tüzes takaróval.
Mikor látja hevem, siet, szinte rohan,
Combjaim kitárja, megcsókolja hasam.
Kezembe helyezi, illesszem a zárba,
Kulcsa amint fordul, közeleg nyitánya.
Köpüli, kavarja, őröl, mint malommal,
Én meg segédkezem buzgó szorgalommal.

Aztán így szól:
"Fogadd magom barázdádba!"
"Isten hozta - mondom - szememnek sugára."
"Te, férfiak gyöngye, aki töltöd vágyam,
Lelkemnek virága, ne hagyd még el ágyam!
Allahra könyörgök, ne vedd el őt tőlem,
Oszlasd el bánatom felhőit felőlem!"
Hatalmas Allahra ígérte, fogadta:
"Hetven kerek napig nem vonulok vissza!"
Ahogy mondta, úgy tett, hetven nappal, éjjel
Örömöm töltötte csókkal, öleléssel.

Mikor befejezte, a szultán csodálkozva így szólt:
- Milyen bujának teremtette Allah ezt a nőt! -
Majd társaihoz fordulva így szólt:
- Nincs kétség afelől, hogy ennek a nőnek
nincs férje, s még nem tévedt rossz útra. Hiszen a
néger szeretné megkapni, de ő váltig ellenáll.
Omar felelt a szultán szavára:
- Igazat szólsz, ó szultán! A férje már közel egy
éve távol van, s azóta sokan próbálták elcsábítani,
de ő nem állt rá.
- Hát ki a férje? - kérdezte a szultán.
- Atyád vezírjének a fia - felelték társai.
- Valóban - mondta a szultán - hallottam,
hogy a felesége mentes minden hibától. Tökéletes
szépség, alakja kecses, nem paráználkodik és nem
vetemedik házasságtörésre.
- Ő az - mondták valamennyien.
- Akárhogy is, meg kell kapnom őt! - mondta
a szultán, majd Omarhoz fordult:
- Melyik a te asszonyod ezek közül?
- Nem látom köztük, ó szultán!
- Légy türelmes - mondta a szultán -, majd én
nyomára vezetlek.

Omar pedig igen elcsodálkozott a szultán tudásán.
- Az a néger ott Dirgám? - kérdezte a szultán.
- Ő az, az én szolgám - felelte a vezír.
- Hallgass! - szólt a szultán. - Nincs helye most
a beszédnek!
Közben Dirgám - még mindig célját elérendő -
így szólt:
- Fáraszt a hazudozásod, ó Badr al-Budúr!
Mert így hívták a szépséget: "a teliholdak
legszebbike".
- Igazat szólt, ki így nevezte őt - mondta a szultán.
A néger magával akarta vonszolni a lányt és
pofonnal ütlegelte. A szultánt elöntötte a düh és
a méreg, haragjában és féltékenységében így szólt
a vezírhez:
- Látod, mit csinál a szolgád? Allahra mondom,
halálnak halálával lakol. Ő lesz az elrettentő
példa azoknak, akik követni mernék.
Ekkor megszólalt a szépség:
- Megcsaltad uradat, a vezírt, s megcsalod a
feleségét is, aki téged szeret! Hol van most úrnőd,
hogy mással üzekedsz?

A szultán odaszólt a vezírnek:
- Hallgasd, de ne szólj egy szót se.
A szépség most visszatért az előző helyére és
újra versbe kezdett.
Hímek figyeljetek, a nőkről mit mondok:
Sóvár vágyaikat mutatja a homlok.
Ne higgyetek annak, akármit is szólna,
Még ha híres király ivadéka volna.
Női fondorlatnak vége-hossza nincsen,
Hatalmas királyok sínylődnek bilincsben.
Légy óvatos, ne bízz asszony szerelmében,
Ne mondd: őt szeretem, csakis ő kell nékem!
Ne fogadkozz balgán: ő életem társa,
Nem lehet más senki, akárki meglássa.
Amíg ketten együtt heverésztek, szeret,
De szerelme múlik, felváltja gyűlölet.
Amíg fölé hajolsz, te vagy szerelmese, -
Egyesülés közben édese, kedvese.
De ha csak elfordulsz, máris ellenséged,
S neked, szegény ördög, egy csapásra véged.
Mert bizony az asszony ágyába von szolgát,
Ki szertelen módra vígan végzi dolgát.
Munkája azonban nem neked hajt hasznot,
Mert asszonyod lelke csapodár és romlott.
Akit így megcsalnak, megveti a nép is,
Ne bízzál a nőben, szíved bárhogy ég is.
Ezekre a szavakra a vezír majdnem felkiáltott,
de a szultán még idejében leintette. A néger pedig
így felelt:

Mi, fekete szolgák, úrnőinkkel hálunk,
Ármányuk nem féljük, nem fog rajtunk átkuk.
Uraink ránk bízzák, mit legjobban féltnek,
Amit itt most hallasz, ne tekintsd mesének.
Ó, ti nők, némberek, asszonyok és lányok,
Nincsen megnyugvástok, ha hímtagra vágytok.
Benne rejlik minden, mi élet és halál,
Titkon avagy nyíltan, hozzá utat talál.
Haragra ha lobban, ura iránt hévvel,
Könnyen elcsitítja férje vesszejével.
Hitük vulvájukban, hímtagban a lelkük,
Ilyen természetük, jobb ha nem feledjük.
Aztán rávetette a lányra magát, de az ellökte
magától. A szultán erre kirántotta a kardját, társai
is hasonlóképpen cselekedtek, és mind benyomultak
a terembe.

A négerek és az asszonyok egyebet sem láttak,
mint feléjük szegezett pengéket. Az egyik néger
felállt és a szultánra támadt, de a hóhér egyetlen
csapással elválasztotta a fejét a törzsétől. A szultán
felkiáltott:
- Allah áldása rád! Bátor embert szült az anyád,
kezed nem bénítja meg a félelem. Legyőzted ellenfeled,
s ezért a paradicsomba jutsz.
Közben felállt egy másik néger és egy nehéz
ezüst tálat hajított a hóhér felé, aki kardjával akarta
hárítani, de az kettétört. Mikor darabokban látta
fegyverét, mely nagyon szép volt a maga nemében,
rettenetes düh öntötte el. Megragadta a négert,
karjánál fogva felemelte és úgy vágta a falhoz,
hogy kezét-lábát törte. A szultán ismét felkiáltott:

- Allah hatalmas! Kezedbe erőt öntött. Micsoda hóhér!
Allah áldása rád!
A négerek ezt látva megrettentek és meghúzták
magukat, a szultán pedig így szólt:
- Aki kezet emel, annak feje vétetik!
Majd megparancsolta, hogy a maradék öt négernek
kössék hátra a kezét. Aztán Badr al-Budúrhoz fordult:
- Kinek a felesége vagy, és kiknek a szolgái
ezek a feketék?
A lány elmondta ugyanazt, amit a szultán már
Omartól is hallott. A szultán megköszönte:
- Allah áldjon meg! - majd azt kérdezte:
- Mennyi ideig tud egy nő férfi nélkül meglenni?

A lány meghökkent a kérdésen, de a szultán azt
mondta:
- Beszélj csak, ne szégyelld magad!
- Ó uram, egy nemes származású asszony hat hónapig
is megállja, de akinek származása alacsony, s magát
nem tartja sokra, amikor csak szerét teheti,
magára von egy férfit, s annak hímtagja megismerheti
a nő vulváját.
- Kik ezek a nők itt? - kérdezte a szultán.
- Ez a kádi felesége, az a második vezír felesége,
amott a főmuftié, emitt pedig a kincstartóé.
- És az a kettő, akik most nincsenek itt?
- Azok csak vendégek. Az egyiket csak tegnap
hozta egy vénasszony, de a néger még nem hált vele.
- Ő az, akiről én beszéltem - szólt oda Omar.
- Hát a másik? - kérdezte a szultán.
- Az az asztalosok elöljárójának a felesége.
- És a lányok? - kérdezte a szultán.
- Az egyik a kincstár írnokának a lánya, a
másik a piaci felügyelőé, a harmadik az ajtónállóé,
a negyedik az első müezziné, az ötödik a zászlótartóé.
És így mondta el egytől egyig, hogy ki kinek a lánya.
- Mi az ok, mely ennyi nőt összehozott itt?
- Ó urunk - válaszolt Badr al-Budúr -, ez a
néger nem ismer más élvezetet, mint a közösülést
és az ivást. Éjjel-nappal szeretkezik, szerszáma nem
ismer nyugvást, csak ha maga is alszik.
- Mivel táplálkozik? - kérdezte a szultán.
- Vajban sült tojássárgáját eszik, mézzel leöntve
és fehér kenyeret hozzá. Nem iszik mást, csak
jó öreg muskotályost.

- Ki hozta ide ezeket a nőket, akik mind állami
hivatalnokok hozzátartozói?
- Ó urunk, van a néger szolgálatában egy vénasszony,
aki sorra járja a város házait. Ő választja
ki és hozza el neki a legszebb nőket. De nem
dolgozik, csak jó pénzért, ezüstért, értékes ruhákért,
drágakövekért, rubintokért és más drága dolgokért.
- És honnan van neki mindez? - kérdezte a szultán,
de mivel a lány hallgatott, tovább kérdezősködött:
- Kérlek, áruld el a titkát!
A szeme pillantásával jelezte, hogy mindez a
nagyvezír feleségétől származik. A szultán megértette
és így szólt:

- Ó Badr al-Budúr, én hiszek neked és megbízom
szavaid igazságában. A te tanúságod számomra felér
két hiteles tanúéval. De beszélj most őszintén
magadról!
- Engem nem érintett meg - felelte. - Bármilyen
hosszú is lett volna ez az éjszaka, a néger sohasem
töltötte volna velem a vágyát.
- Igazat szólsz? - kérdezte a szultán.
- Ez a való - felelte Badr al-Budúr, s megértette
a szultán szavait, ahogyan a szultán is felfogta
az ő szavainak jelentését.
- Mondd csak, tiszteletben tartotta-e a jogaimat? -
kérdezte a szultán, s ő így felelt:

- Becsületedbe nem gázolt, ami feleségeidet illeti.
Oly messze nem ment bűnös tetteivel, de ha Allah
megnyújtja napjait, nem biztos, hogy nem mocskolja
be, mit tisztelnie kellene.
Mikor a szultán a többi rabszolga felől kérdezte,
így felelt:
- Ők a társai. Miután ő már megcsömörlött a
nőktől, idehozatta ezeket, s nekik adta át őket,
ahogy magad is láthattad. Ha nem egy asszony
védelme alatt állt volna, hol lenne már!
- Ó Badr al-Budúr! - szólt a szultán -, miért
nem kért férjed segítséget tőlem a bűnös ellen?
Miért nem tettél panaszt?

- Ó idők királya, szeretett szultán! Ó, hadak
ura és seregek vezére! Ami a férjemet illeti, őt nem
tudtam ezidáig értesíteni sorsom felől. Én pedig
nem mondhatok mást, mint amit a versekben is
hallottál.
- Ó Badr al-Budúr, megkedveltelek, s Allah
nevében és Prófétájára - Allah áldja és üdvözítse
őt - kérlek, mondj el mindent. Nem kell félned
semmitől, megbocsátok néked. Élvezte-e kegyeidet
a néger? Gyanítom, hogy senki közületek nem térhetett
ki közeledése elől, s nem védhette meg tisztességét.
- Ó idők királya! Hatalmadra s rangodra kérlek,
figyelj rám! Ha őt, akiről kérdezel, nem fogadnám
el törvényes uramnak, hogyan ajándékozhatnám meg
a tiltott szerelem gyümölcsével?
- Úgy tűnik, igazat beszélsz, de a versek, amiket
szavaltál, kétséget támasztottak bennem.
- Három okból tettem - felelte. - Először,
mert akkor olyan voltam, mint egy tüzes kanca;
másodszor, mert az ördög belém bújt; harmadszor
pedig, hogy megnyugtassam a négert és lecsendesítsem,
s haladékot kapjak, amíg Allah megszabadít tőle.
- Igazat szóltál? - kérdezte a szultán, de ő csak
hallgatott.

A szultán ekkor így szólt:
- Ó Badr al-Budúr, csak neked kegyelmezek meg!
Badr al-Budúr megértette, hogy senki sem menekül
a halálbüntetés elől, csak ő. Majd a szultán
figyelmeztette, hogy tartsa titokban a történteket,
és menni készült.
Akkor az összes asszony és hajadon könyörögni
kezdett Badr al-Budúrhoz:
- Járj közben értünk, hisz neked hatalmad van
a szultán fölött!
Zokogtak és a földre vetették magukat
kétségbeesésükben.
Badr al-Budúr ezekkel a szavakkal állította
meg a távozófélben lévő szultánt:
- Ó urunk, még nem gyakoroltál kegyet irányomban!
- Hogyhogy? - kérdezte a szultán. - Hát nem
elküldtem egy öszvérért, hogy azon gyere velünk?
Ami a többieket illeti, valamennyien halál fiai.
- Ó urunk, jegyajándékként lenne egy kérésem!
- Bármit kérhetsz, teljesül - tett ígéretet a szultán.
- Legyen jegyajándékom a bocsánat ezeknek a
lányoknak és asszonyoknak. Haláluk nagy felháborodást
váltana ki az egész városban.

- Nincs erő és hatalom, csak Allahnál, a
Magasságosnál, a Mindenhatónál - mondta a szultán,
majd parancsot adott a feketék lefejezésére, Dirgám
kivételével, akinek hatalmas termete és széles
nyaka volt, akár egy bikának. Neki levágták az
orrát, a fülét, az ajkait és hímtagját, ez utóbbit a
szájába tették, majd őt magát bitóra húzták. A
szultán bezáratta a háznak mind a hét ajtaját és
visszatért palotájába.
Napkeltével öszvért küldetett Badr al-Budúrért,
hogy hozzák őt színe elé. Magához vette, mert a
szebbek között is a legszebbnek találta. Omarnak
visszaadta a feleségét, és megtette őt belső
titkárának, a vezírnek pedig megparancsolta,
hogy taszítsa el a feleségét. Nem feledkezett meg
a testőrparancsnokról és a hóhérról sem, akiket
ígéretéhez híven gazdagon megajándékozott a néger
által összeharácsolt kincsekből. Apja vezírének
a fiát tömlöcbe vettette. A vén kerítőnőt maga elé
hozatta és megkérdezte:

- Mesélj el mindent részletesen, amiket a néger
művelt, s döntsd el magad, hogy helyes volt-e ily
módon keríteni nőket férfiaknak.
- Majdnem minden vénasszony ezzel foglalkozik -
felelte. Sorsát mégsem kerülhette el, a szultán
kivégeztette, s vele együtt mindenkit, aki effajta
mesterséget űzött. Ezzel gyökereiben irtotta ki
államában a kerítés bűneit.

A lányokat és asszonyokat visszaküldte családjaikhoz
és megkegyelmezett nekik Allah nevében.
Ez a történet csak egy igen kis részét mutatta be
azoknak a ravaszságoknak és fortélyoknak, amelyekre
a nők képesek férjeik ellen. A tanulság pedig az,
hogy ha egy férfi beleszeret egy nőbe, veszélynek
és mindenféle bonyodalmaknak teszi ki magát.






Forrás: terebess.hu